A súlyfelesleg és a vele való küzdelem már évek óta a mindennapjaim részévé váltak. Aki nem ismert annak nem is tűnt igazán fel, de aki ismert régóta, látta, hogy szépen lassan elindultam a lejtőn. Ha jól belegondolok olyan voltam, mint egy szenvedélybeteg: hittem, hogy bármikor meg tudom emberelni magam és hipp-hopp visszanyerem a „versenysúlyomat”. Kezdetben mindig nagy volt a lendület, de rövid időn belül jött egy vizsga, egy nyaralás, egy húzósabb időszak a munkahelyemen és újra azon kaptam magam, hogy este 11-kor tolom a habos sütit, mert „megérdemlem” :/
Állandóan rohantam, nem volt időm főzni, nagyon gyakran ettem kutyafuttában egy pék sütit a metróhoz rohanva, amihez persze a bolti jeges kávé dukál és ízesített ásványvíz. Még csak a reggelinél tartottam, de a cukrot már dekákban lehetett mérni. Nem csoda, hogy a súlyom soha nem látott magasságokba szökött…
Közben az élet más területein is elkényelmesedtem, egyre inkább elhanyagoltam azokat a dolgokat, amelyekben azelőtt örömömet leltem: nem jártam már nyelvet tanulni, szórakozni sem; csak robotpilóta üzemmódban dolgozni és haza. Egyszerűen csak teltek felettem a hetek és a hónapok és semmi olyat nem csináltam, amitől jobb lett volna.
Ebből az álomszerű állapotból egy közeli hozzátartozóm halála rázott fel: tudatosult bennem az, hogy egyetlen életünk van és csak rajtunk áll, hogy azt hogyan éljük. Szétnéztem magam körül és elszörnyülködtem, hogy mit művelek. Mit művelek az életemmel és a testemmel?!
A TeamFit hirdetéseket már korábban is láttam, de ekkor éreztem úgy, hogy most vagy soha. Mielőtt elkezdtem volna túlságosan gondolkodni azon, hogy miért nem fér bele az időmbe, gyorsan jelentkeztem.
Az első edzésre még úgy mentem, hogy majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Kicsit szkeptikus voltam, de 10 perc után kiült a vigyor az arcomra: ez kell nekem!! Ami külön szimpatikus volt, hogy a többiek is, még azok is, akik már régebb óta jártak, nagyon kedvesen fogadtak és segítőkészek voltak. A szombati workshop pedig annyira motiváló volt, hogy alig vártam, hogy hazamenjek és kidobjak minden nem odavalót a hűtőből J Biztos voltam benne, hogy az étkezésem megváltoztatása kemény dió lesz és nem tévedtem… a legnehezebb az volt, hogy rendszert vigyek bele, hiszen eddig random időpontokban ettem, éppen ami a közelben volt. Előfordult, hogy 2 hétig nem főztem, így az, hogy előre elkészítsem a másnapi ebédemet elég meredeknek tűnt. De Gábor előadása annyira a szemem előtt lebegett, hogy nekiálltam…. és rájöttem, hogy nem is olyan időigényes, mint gondoltam. Igen, nehéz volt este 10-kor (miután hazaértem munkából) nekiállni sütögetni és még nehezebb volt nem inni közben egy finom pohár bort, de egyfajta erőpróbának fogtam fel. A zöld teával úgy barátkoztam meg, hogy először ízesített verziókat ittam (citromos, gyömbéres), utána tértem át az ízesítés nélkülire. A vízmennyiség előszörre soknak tűnt, de kitaláltam, hogy egy pohár víz után (2 dl) húzok egy vonalkát és cél a 15 😉 Nem mindig jutok el eddig, de 10 alatt sosem állok meg. Mostanra már a munkahelyemen mindenki húzogatja a maga vonalkáit és ez segít nekem is.
Ami még nekem sokat segített az az volt, hogy leírtam egy füzetbe, hogy aznap miből mennyit ettem (fehérje, szénhidrát, zsír, kalória). Így sajnos rá kellett döbbennem, hogy sok kedvenc ételemet nem árt mellőzni, viszont azt is láttam, hogy sokkal változatosabb dolgok férnek bele, mint azt előtte gondoltam. Elkezdtem élvezni az egészséges ételeket és a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor a program indulása után egy hónappal Milánóba utaztam és az addig szűk kabátomon simán felhúztam a zipzárt! Az első mérésen is ezt igazolták a számok és még jobban belevetettem magam. Még most is vannak alkalmak, amikor a „csalónapot” teljes mértékben kihasználom vagy, hogy a hétköznapokba is be-becsúszik egy kis botlás (túró rudi, pattogatott kukorica, csokinyuszi :P), de azt hiszem az irány és a tempó tökéletes.
Ma már nem hagynék ki egy edzést sem (szuper, hogy több időpontban vannak az órák és más csoportban is tudok pótolni), mert teljesen feltölt és energikus leszek. A gyakorlatok mindig változnak és nehezednek, így valóban mindig fejlődünk és egyre többet és többet bírunk. Az egyik legszebb mellékhatás pedig az állóképesség számottevő javulása. Már legalább egy éve nem futottam és amikor nagyjából egy hónapja kimerészkedtem a Margit-szigetre, sokkal könnyebben ment a futás, mint eddig bármikor. Ennek annyira megörültem, hogy most már egy nyári futóversenyre készülök. 😉
4 hónap (2 program) után 8 kg-tól vettem búcsút és a centik is jócskán eltünedeztek, de még bőven van mit tenni. Sehol máshol nem tudom ezt elképzelni, mint a TeamFit keretein belül, hiszen Gábor tudása és motiváló hozzáállása, illetve a csapat ereje az, ami előrevisz.
Evelin