A történetem azzal kezdődött, hogy 7 éve leszoktam a cigiről és ezáltal felszedtem 8 kilogrammot. Ez nagyon zavart, ezért próbáltam fogyókúrázni, konditerembe lejárni, de semmi nem volt olyan sikeres, mint a 8 hetes csoportos fogyókúra program a TeamFit-el.
A lányom kick-boxot tanul Gábornál, és ő hallott erről a lehetőségről. Mivel közelgett a szülinapom, gondolta meglep ezzel a csoportos fogyókúrás edzéssel.
Nem nagy lelkesedéssel vágtam bele a sok kudarc után. Ráadásul tudtam, hogy én leszek ott a legöregebb az 51 évemmel. Asztmás is vagyok, féltem, hogy esetleg nem fogom bírni az iramot a sok fiatallal.
Az első edzést követően még nagyobb kétségem támadt, hogy olyan könnyen végig tudtam csinálni, még izomlázam sem lett. Na, gondoltam ettől biztos semmi változás nem fog látszani… De nem így lett.
A heti két edzés és egy margitszigeti futás nagyon nagymértékben átváltoztatta a testem. Igaz ez nem igazán kilogrammokban mutatkozott meg, hanem eltűnt a nagy hasam, és lett derekam.
Ehhez az eredményhez az is fontos volt, hogy megváltoztattam az étkezési szokásaimat. Sok hús és zöldség, kevés szénhidrát, napi minimum 2-3 liter víz, és 2-3 pohár zöld tea. A 8. hét végére az edzések is keményebbek lettek, de még így is tudtam tartani a tempót.
Nagy köszönettel tartozom Gábornak a sok biztatásért, noszogatásokért, és a mindig jókedvű, pozitív hozzáállásáért. Az biztos, hogy a következő csoportos fogyókúrás programon, ott leszek én is.
Sokkal jobb a közérzetem az edzések után és a csapat is kiváló. Tetszik, hogy mindenki megdicsér, hogy milyen jól nézek ki. Végre felvehetek klassz ruhákat és nem kell takargatni magam!
Anikó