Réges-régen, a különféle, elvégzett iskolák tesióráin folyamatosan a “béna”, ügyetlen gyerekek, diákok közé voltam besorolva. Ugyan apám ifjú korában élsportoló volt, nálam sosem jött elő, hogy valamit is csináljak.
Majd 30 voltam, mikor először szükségét éreztem, hogy valamit kéne csinálnom, mert az ülő munka következményeként fájni kezdett a derekam. Ez a sport a kondizás lett. Ezt csinálom időről időre, változó kitartással, de azért folyamatosan jelentkező eredményekkel.
Szándékosan nem bodybuildinget írtam, mert az már egy másik, magasabb szint. Alkalmanként fél, egy éven át jártam folyamatosan terembe, de aztán mindig megszakadt valami miatt és olyankor megint elő kell jönnie annak a derékfájásnak, hogy újra elgondolkozzak a kérdésen. Emellett kb 5-6 éve elkezdtem túrázni és via ferratázni, ami egy teljesen más mozgásforma, másféle állóképességet igényel. Egy-egy túra általában legalább egy napot, de esetenként egy hétvégét is igénybe vesz és napi 15-30 km a megtett táv, esetenként változó mértékű szintemelkedéssel (300-800m).
2014 nyarán újra eljutottam a derékfájós stádiumba, miközben a súlyom is jóval az elvárt szint fölé, közel 88kg-ra emelkedett. Persze elkezdem visszavenni a kajából és több túrán is részt vettem, ahol persze már előjöttek az állóképességi hiányosságok.
A konditeremre viszont nagyon nem tudtam magam újra rávenni. Ugyanis, ha komolyan csinálja valaki, akkor az egy eléggé magányos sport. Legalábbis nekem sosem jött be az edzőtársas edzés.
Ráadásul többször próbálkoztam személyi edzővel is, de ebben meg valahogy sorsüldözött lehettem, mert vagy bunkó, volt, vagy nem tudott motiválni, vagy olyan feladatokat kaptam, ami tuti jóval a képességeim felett voltak (és még leszúrást is plénum előtt, hogy béna vagyok..), vagy eltette az egyfős edzés díját és voltunk tízen. Szóval valahogy ez nem hiányzott.
És ekkor jött szembe velem a Facebook-on a TeamFit program, amit ráadásul az egyik olyan teremben szerveztek, ahová korábban már jártam (kondizni) és szerettem is oda járni, mert számomra jó helyen van, ingyenes a parkolás és nekem az időbeosztásom miatt alkalmasabb délelőtti órákban alig volt valaki.
Itt ismerkedtem meg Gáborral, akinek a személyisége szöges ellentéte a korábban tapasztaltaknak. Ha dicsér, azt hangosan teszi, ha valamit elszúrok, azt halkan mondja és csak nekem, majd az egész társaságnak is, de név nélkül.
Őszinte leszek: az első két alkalommal félre kellett állnom, olyan hányingerem volt. A következő alkalmakkal azonban éreztem, hogy folyamatosan javulok és elkezdtem használni a pulzusmérőt is. Ez konkrét számokkal jelezte/jelzi, hogy egyre kevésbé akad ki a szervezetem az intenzív terhelés hatására.
Kicsit több, mit egy hónapot jártam a karácsonyi szünetig. A testsúlyom a 84-86-ról 82-84-re csökkent. Persze nem zabálok őrült módjára, estefelé már inkább csak fehérjedús kaja, napközben sok-sok víz. Szerencsére nem vagyok egy nagy nasis.
Célom, hogy az erő szintemen és az állóképességemen javítsak. Tudom, hogy a testsúly csökkenése bizonyos étkezési alapszabályok betartása mellett jön szépen magától, úgyhogy igazából nem erre koncentrálok.
Pozsi